Hírlevél

Ne maradjon le eseményeinkről! Iratkozzon fel hamarosan induló hírlevelünkre.

B.I.R.D.

Publikálva: 2022. február 8.

Új missziói elemként jelenik meg 2022-ben a gyülekezetünkben a B.I.R.D elnevezésű kezdeményezés. Ennek célja, hogy interaktívvá tegyük az imádságos életét a gyülekezetnek és erősítsük a lelkészi imaszolgálatot is, azt célirányossá téve. A B.I.R.D. egy mozaikszó, amely jelenti:

Bizalom, Ima, Remény, Dicsőség. Jelképe egy origami madár. Terveink szerint a templomban lenne elhelyezve egy A/2 tájékoztató plakát erről a kezdeményezésről, aminek célközönsége a templomlátogatók köre. Különböző színű cetliket helyezünk el a templomtérben, amelyre bárki (turista, gyakorlott templomlátogató) ráírhatja imakérését és bedobhatja egy zárt, erre a célra rendszeresített dobozba. Ezt követően meghatározott időközként kerül kiürítésre a doboz. Az imakéréseket a lelkipásztorok és a rétegalkalmaink (HÚ-HA!, NEFELEJCS stb.) résztvevői együtt vinnék Isten elé. Amikor egy-egy cetlin szereplő kérésért imádkoztunk közösségben, akkor egy kis madarat hajtogatunk belőle és elhelyezzük a templomunk egyik részében kialakított installáción, remélve azt, hogy az idő előre haladtával, egyre több madár lesz damilon felfüggesztve, jelezve egyben azt, hogy komolyan vesszük az imakéréseket. A B.I.R.D. elnevezésű kezdeményezés igei alapvetése a Zsoltárok 119,169. verse:

„Uram, hadd szálljon hozzád esedezésem, tégy értelmessé igéddel!”


A ’bird’ kifejezés egyébként angolul madarat jelent, innen a fantázianév.


Vissza az előző oldalra
https://www.hszref.hu/