Hírlevél

Ne maradjon le eseményeinkről! Iratkozzon fel hamarosan induló hírlevelünkre.

Mécses újság

„Az ember lelke az Úrtól kapott mécses” (Péld. 20,27) Ez az ige az alapja logónknak, melyben a templomunk tornya, mint egy lángként jelenik meg. Ezért gyülekezetünk újságja nem véletlenül kapta a MÉCSES nevet. Így mind a név, mind a kinézet összhangban áll logónkkal, mely láng pedig visszatükröződik újságunk „É” betűjének ékezetében is. Így teljes összhang jelenik meg gyülekezetünk alapigéje, logója és újságja között. MÉCSES újságunk ingyenes, időszaki kiadvány, mely minden évben kétszer kerül kiadásra. Az első szám 2018 decemberében jelent meg, és azóta is rendszeresen minden évben két újabb lap jelenik meg, egy karácsonykor és egy húsvétkor.

Belső tartalmát tekintve a múlt értékein keresztül a jelen kor aktualitásáig sok minden megtalálható benne. Olvashatunk templomunk történetéről, a reformátusság fontosságáról városunkban, a református oktatás múltjáról és hagyományáról. Megismerkedhetünk benne presbitereinkkel, interjúkat olvashatunk ismert, nyugalmazott lelkipásztoroktól. Fontosabb eseményeinkről, táborainkról, kirándulásainkról is mindig találhatunk beszámolókat, cikkeket. Mindemellett a sütni vágyók recepteket, az olvasni vágyók könyv, a filmezni vágyók pedig filmajánlókat is találnak az újságban. Természetesen mivel egyházunk két legfontosabb ünnepéhez kötődve jelenik meg az újság, így mindig tartalmaz fontos és érdekes cikkeket az adott ünnepről, ünnepkörről is.

Összességében elmondható, hogy aki kézbe veszi és olvassa újságunkat, az mind kinézetét, mind tartalmát tekintve egy nagyon színes kiadvány tulajdonosává válik.

Húsvéti szám (2019)

Első próbaszám (2018)

https://www.hszref.hu/