Hírlevél

Ne maradjon le eseményeinkről! Iratkozzon fel hamarosan induló hírlevelünkre.

Czető Norbert

Czető Norbertnek hívnak, 1985 utolsó hónapjában születtem. Egy szabolcsi kis falu, Gyüre határozta meg gyermekkorom szép éveit, majd szüleimmel és ikertestvéremmel a „Bereg kapujába”, Vásárosnaményba költöztünk. A középiskolámat Nyíregyházán, a Széchenyi István Közgazdasági és Pénzügyi Szakközépiskolában végeztem. Érettségit követően, a sikeres felvételi után tanulmányaimat a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen folytattam. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel is. Az egyetemi évek Isten egyre inkább megmutatkozó áldásában teltek. Személyessé vált hitbeli megtapasztalások, erősödő elköteleződés, mélyülő hivatástudat jellemezték életem ezen időszakát. Emellett csodálatos élményekkel, barátokkal, szerelemmel és utazásokkal gazdagodtam. Kolozsvárott egy nemzetközi ösztöndíjprogram keretében folytattam tanulmányokat. Egy évig dolgoztam az evangélikus egyház egyik gyermekotthonában, Németországban, Niedersachsen tartományban, nem messze az Északi-tengertől. Önkéntes évem után ismét Debrecenbe kerültem, ahol a tanulmányaim közben az egyetem hallgatósága diákvezetőjének, szeniorának választott. Ezt az intenzív munkával, tanulással töltött tanévet ismét külföldi tartózkodás követte, mert feleségemmel egy évet a németországi Halle teológiáján tanultunk. 2010-ben házasodtam, 2012-ben Isten egy gyönyörű kislánnyal ajándékozott meg minket, akit Lucának hívnak.

Isten Hajdúszoboszlóra vezetett, ahol segéd-, majd a sikeres lelkészképesítő vizsgák után beosztott lelkészi kinevezést kaptam. Két évet szolgáltam a gyülekezet közösségében, majd 2013 nyarán önálló lelkészi szolgálatra helyeztek ki Tiszacsegére, és továbbá két missziói gyülekezet pásztorolásával bíztak meg Polgáron és Újtikoson.

Hajdúböszörményben 2016. október 16-án kaptam helyettes lelkipásztori kirendelést egy átmeneti időszakban, közel négy hónapig. A 2017. év további fizikai és lelki építkezéssel telt Tiszacsegén, folytatva a megkezdett munkát, a szolgálatokat. Közben újult a parókia, felépülhettek gyülekezeti építmények és Isten gazdagon megáldotta a gyermekek között végzett szolgálatunkat. Ez az év azért is fontos számunkra, mert feleségem életet adott második kislányunknak, aki az Édua nevet viseli. Örömünket és boldogságunkat nem várt módon hatalmas döntési pillanat hatotta át és egy imádságos időszak után pályázatot nyújtottunk be a megüresedett lelkészi állásra Hajdúszoboszlóra. A lelkészválasztás megerősítette bennünk Isten iránymutatását, akaratát és a gyülekezet szeretetét, megelőlegezett bizalmát, amit igyekszünk megszolgálni 2017 december 7-e óta.

A gyülekezet új missziói irányvonala azóta meghatározza a szolgálatunkat lelkipásztor társaimmal, ami kiegészült a Gönczy Pál Református Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola egyházi átvételével. Hála az Úrnak, iskolánk ugyanolyan eredményesen működik, mint az ANNA Idősek Otthona. Harmadik gyermekünket, Somát 2019 októberében kaptuk Istentől, negyedik gyermekünk, Kolos pedig 2022 áprilisában született. Szolgálatunk családunkkal együtt hivatás ad maiorem Dei gloriam – Isten nagyobb dicsőségére!

Czető Norbert - Lelkipásztor, intézményvezető
Vissza az előző oldalra
https://www.hszref.hu/