Hírlevél

Ne maradjon le eseményeinkről! Iratkozzon fel hamarosan induló hírlevelünkre.

Pataki Zoltán

Pataki Zoltán vagyok. 1990. május 17-én születtem Debrecenben. Hajdúszoboszlón jártam általános iskolába. Debrecenben a Péchy Mihály Építőipari Középiskolában már az építész pálya alapjait sajátíthattam el. Érettségi után a Debreceni Egyetem Műszaki Karán Építészmérnök szakon tanultam tovább. Az egyetemi éveim alatt már elhelyezkedtem egy hajdúszoboszlói kivitelező cégnél, mint építész előkészítő, majd a tanulmányaim végeztével az egyik egyetemi tanárom cégénél kezdtem el építésvezetőként dolgozni. Az azt követő időszaktól ma egy kivitelezéssel, üzemeltetéssel, karbantartással és takarítással foglalkozó cégnél dolgozok, mint építész előkészítő. A feleségemmel 2007-ben ismerkedtem meg, és általa kerültem kapcsolatba Istennel. Ugyan gyermekkoromban szüleim megkereszteltek, de a hitéletet nem gyakoroltuk, azonban Jézus Krisztus a legjobbkor a legjobb személyt küldte az életembe, hogy hozzá vezethessen. 2012 óta boldog házasságban élünk és az Úr által vezetve járjuk közös utunkat.

„Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” (Zsoltárok könyve, 37;5)

Pataki Zoltán - Presbiter
Vissza az előző oldalra
https://www.hszref.hu/